A kihívás
Egy 40 nm2-es kislakás talált új gazdára a xv. kerületben. Sajnos erősen elhanyagolt állapotban volt, és a tulajdonosa minél hamarabb kiadásra szánta az ingatlant. Ekkor keresett meg minket Marian, hogy varázsoljunk neki valami szépet.
Amikor először a lakásban jártunk, a közlekedőbe belépve, azonnal feltűnt, hogy Ha Marian kiadásra szánja a lakást, itt bizony falakat kell mozgatni!
Óriási fürdőszoba, egy szoba, ami nappaliként és egyben hálószobaként funkcionált; egy mini kamra, illetve egy kényelmes méretű konyha.
Így is tettünk, készítettünk egy építési és bontási tervet, melynek alapján a kőműves csapatunk pikk pakk átmozgatta a falakat.
A bontási folyamat
A képen jól láthatjátok, hogy sárgával jelöltük azokat a falakat melyektől könnyes búcsút vettünk, pirossal amit építünk. Miután a csapatunk statikusa ámen-t mondott rá, kezdhettük is. Röpült a régi konyha, szakadt a régi linóleum, dőltek a falak.
Ha már sitt pakolásnál tartottunk, feltörtük a betont a fürdőben, mert ott a wc, mosdó és zuhany új helyet kapott. Nem fogjátok elhinni, de a zuhanyt a régi kamrában alakítottuk ki. Ugye milyen praktikusak ezek a kis kamrácskák? 😀
- falak bontása
- beton feltörése
- nyílászárók kibontása
- régi konyha menesztése
- linóleum felszedése
- sitt elszállítása, konténer bérlése
A kezdeti bontási költségeket, viszonylag jól megúsztuk, cirka 80.000.Ft volt.
Terveink szerint a fürdőszobát egy huszárvágással lefeleztük, a kamrából zuhanyfülkét alakítottunk ki, melyet egybe nyitottunk a fürdővel, így a nappalit kibővítettük egy új kis konyhával. Ezért aztán kaptunk egy kis hálószobát a jövendő bérlőknek.
“Nagyon örülök annak, hogy a szoba-konyhás kislakásból sikerült egy kiadhatóbb, értékesebb másfél szobás lakást kialakítani”

Marian
tulajdonos
Építés
Terveink szerint a fürdőszobát egy huszárvágással lefeleztük, a kamrából zuhanyfülkét alakítottunk ki, melyet egybe nyitottunk a fürdővel, így a nappalit kibővítettük egy új kis konyhával. Ezért aztán kaptunk egy kis hálószobát a jövendő bérlőknek.
Íme a földalatti csövek labirintusa, melyet a csapatunk víz- gázszerelője alakított ki a fürdőszobában és az új konyhában, miután felvázoltunk neki egy gépészeti tervet az elképzeléseinkről. A gáz és víz bevezetése a komplett lakásba 600.000 Ft, és profi munka volt.
- kötések kialakítása (mosdó, zuhany, wc, mosógép, bojler, vízóra, radiátorok stb.)
- Mika kazán
- Ariston bojler stb….
A gáz és víz bevezetése a komplett lakásba 600.000 Ft, és profi munka volt.
Ytongból felhúztuk a falakat, így kialakult a fürdő és a konyha végleges formája. Majd betonozás, burkolás, és a kislányom máris beállhatott az új zuhanyfülkébe, ami a régi kamra helyén állt.
Jött a falak glettelése, csiszolása, kétszeri festése, illetve készítettünk egy villamossági tervet, mely alapján a villanyszerelő megkezdhette a munkálatokat.
Az eredeti, mozaik mintás parkettát megmentettük, itt ott javítani kellett, felcsiszoltuk és lakkoztuk. A végeredmény gyönyörű lett.
A parketta összköltsége 115.000. Ft volt.
Bútortervezés
Kezdetét vette a bútortervezési fázis. Az asztalosunkkal közreműködve készítettünk egy 3 m széles gardróbszekrény tervet, ami képes elnyelni minden téli- nyári ruhát, ágyneműt, takarókat, hóbelevancot. A bútor elejére tükröket terveztünk, ami így vizuálisan tágítja a teret.
Mivel nagyon kicsi a konyha, sok lehetőségünk nem volt a megfelelő kialakításra. A sarokba beterveztünk egy mosogatót, fölé polcos, zárt szekrényt. A konyha L- alakban kanyarodik a nappali felé. Kellett egy munkapult főzőlappal, alá zárt szekrény a lábasoknak, evőeszközöknek. A nappali felé már csak egy magasszekrény fért el, ami helyként szolgál a mosógépnek és a beépített mikrónak.
Igen kevés helyünk maradt, mivel a magasszekrény után egy ablak, majd egy radiátor következett. Na de hova tegyük a hűtőt? Majdnem 2 m magas beépíthető hűtőszekrényről van szó. Csak a magasszekrénnyel szemben lehetett elhelyezni, a nappali egyik falán, ahová a TV-t szántuk. Végül az asztalosunkkal együtt lebegő polcokkal egyensúlyoztuk a magasszekrényt, így azt gondolom a lehető legtöbbet hoztuk ki a kislakásból.
Konklúzió
A lakás felújítása kb 3 hónapig tartott, és az összköltsége 4.000.000. Ft volt. Sikerült plusz egy helyiséget létrehoznunk benne, így a jelenlegi lakóknak lett egy kényelmes méretű nappalija, amiben kialakítottunk egy kis étkezős sarkot, kényelmes kanapén filmethetnek, vendégeket fogadhatnak. A konyha kicsi, de rendkívül praktikus lett, a fürdőszoba mérete ideális lett egy 2 fős lakáshoz mérten, és ami a legfontosabb, lett egy elszeparált, kényelmes hálószobájuk.
A felújítás minden percét élveztük, köszönjük! 🙂
“Imádtam a tervezés és a kivitelezési fázis minden percét! Köszönöm Mariannak, hogy bízott bennem.”
Valósítsd meg álmaidat!
Mindent bele, tedd meg az első lépést, ez nekünk a szenvedélyünk, nincs semmi veszítenivalód: kérj visszahívást!